Paris, je t'aime

/>

A múlt hétvégét Párizsban töltöttem, szombat és vasárnap reggel is a fél 9-es vonattal indultam el. A sok vonatozás, metrózás, sétálás, ottlét azért fárasztó tud lenni, úgyhogy eltökélt szándékom volt, hogy ezen a hétvégén meg se közelítem kedvenc fővárosunkat.

Péntek este már egészen másképp gondoltam, szombaton „cinéma-audiovisuel”-en végig az interneten keresgéltem a moziműsorokat. Hihetetlen mennyi moziban mennyi filmet adnak, eredeti nyelven, franciául, 3D-ben vagy simán; sőt még a vakoknak is vannak előadások!! Mme Merlin a „Forum des images”-t ajánlotta, ahol csomó film közül lehet választani és egyedül fejhallgatóval nézheted, vagy ha 4-en,5-en vagytok kibérelhettek egy külön kis termet csak magatoknak. Az egészet 5 €-ért ami jócskán az átlag mozijegy árán alul van. Végül a sorsra bíztam a filmet.

Alejandrával negyed egykor fogtunk egy vonatot és egykor már Les Halles-ban is voltunk. Hétvége lévén még több külföldi volt, akik vásároltak vagy épp elveszetten kóvályogtak. A nagy tömegben különváltunk és találkozót beszéltünk meg fél 4-re a Champs Elysées-re, hogy ott a sok moziban csak találunk valamit.

Szombaton fotózni szerettem volna, de a csúnya esős idő ebben némileg meggátolt. Eleinte a Pompidou központban sétáltam és életemben először útbaigazítottam külföldieket is.
Később elmetróztam a kedvenc helyemre a Le Marais negyedbe. Le Marais főként a zsidókról és a melegekről híres illetve kisebb, „vintage” ruhaboltokat találni. Ha enni akarunk valami jót, de azért a pénzünkre is figyelni, innen szoktunk választani valamit. Elég csak a Rue des Rosiers-en végigsétálni, hol falafel-t enni hívják be a „mademoiselle”-t, hol pedig „mademoiselle” ragad a pékségek ablakaihoz és bámulja a finomságokat. Néha egy-egy meleg párt látni, meleg könyvesboltokból kilépve, meleg szeretettel körülvéve; de ez Párizs hamar hozzászokni az ilyenhez. (Akit ez felháborít, az pedig maradjon otthon.) Nekem akkor is ez az egyik kedvenc helyem és épp hazaértem után olvastam, hogy Jim Morrison is hasonlóan érzett. Sőt, itt is lakott, a házára rákeresve jöttem rá, hogy már nem egyszer elsétáltam előtte. Legközelebb majd jobban megnézem magamnak ezt a Rue de Beautreillis 17-et.

Fél 4-re elmetróztam a Champs Elysées-re, találkoztam Annikával. A Gaumont moziban kiválasztottuk a „L’imaginarium de Docteur Parnassus”-t majd a film kezdése előtt turistáskodtunk kicsit. Megkésve értünk vissza, már alig volt hely a teremben. Mindig elfelejtem, hogy a francia mozikban nincs ülésre szóló jegy. Még egy érdekesség, hogy az ételreklámok alatt az alsó sávban folyton életmód tippek mennek („egyen napi háromszor tejterméket” ”igyon meg napi másfél liter vizet” stb) , de lehet, hogy ilyen Magyarországon is van, csak nem tűnt fel eddig. A filmet pedig még fel kell dolgoznom, mire kritikát tudjak mondani róla, egyelőre az „érdekes”-nél állapodok meg.
Mire kijöttünk a moziból már besötétedett, az egész Champs Elysées fényben úszott, sajnos fotózni nem sok időm maradt, sietni kellett a Chatêlet-hez elcsípni egy RER-t még 7 óra előtt. A hazaút természetesen nem ment simán, nem először volt, hogy vonatot kellett váltani, mert félúton bemondták, hogy mégse abba az irányba megy mint ami ki volt írva.
Ezekhez is hozzászoktunk már, nincs értelme háborogni, egész egyszerűen:”C’est la vie, c’est la France”.

Hamar rájöttem arra, hogy itt legalább annyi dolog nem működik, mint Magyarországon, a különbség sokkal inkább a hozzáállásban van. A franciák büszkék az országukra. Egy francia szájából sem hallottam még, hogy „na ez is csak ebben az országban történhet meg”. Szeretnek a politikáról beszélni és szidni azt, de jajj annak, aki külföldiként rosszat mond Franciaországra. A világ leglehetlenebb közlekedése pedig kétségkívül itt van, a H1N1 oltásért is hihetetlen mit kell intézkedni és hogyha valamit meg kell oldani azt a legbonyolultabb úton teszik meg; viszont éppen ezért ennyire szerethetők. Lehet, hogy csak az otthonról való elszakadás váltotta ki ezeket a nacionalista érzéseket, de legyünk már kicsit büszkébbek magunkra! Sok jó dolog van Magyarországon, ami otthonról fel se tűnik. És ugyanígy Franciaországban is megtalálhatók a rossz dolgok a sok jó mellett.
Íme, ez a cserediákság legnagyobb haszna, hogy megtanuljuk: nem lehet egy országra, népre azt mondani, hogy jó vagy rossz egy-egy élmény vagy egy ember alapján. Ugyanígy nem lehet, egy ott töltött hét alapján. Valami fogalmunk lesz róla, de bármilyen turistakönyv vagy dokumentumfilm kevés. Azok mások élményei, ahogyan ők látták, ezek pedig az enyémek. Három hónapja élek itt, most mondhatom azt, hogy kezd valami fogalmam lenni a franciákról, de ez még mindig édeskevés. Az elkövetkezendő hét hónapban nagy munka vár rám.
Addig is: bisoux mindenkinek.