Nyakig pulóverben

Nyakig pulóverben, betakarózva ülök. Miután két órán keresztül ujjatlanban járkáltam itthon rájöttem, hogy fel kéne húznom valamit és akkor nem fogok fázni… 13 fok volt ma Párizsban, ami azt jelenti, hogy itt 10. Átlagban 3 fokkal kevesebb van Les Molièresben, mint a fővárosban. A ház se meleg, franyu mondta is, hogy amikor Franciaországban hideg van, akkor a házakban is, mert nem nagyon fűtenek (szerintem egyáltalán nem). Egyedül vagyunk itthon Annikával, franyu ma Párizsban dolgozik. Hippolyte előbb hazajött egy pillanatra, megkért, hogy mondjam meg franyunak, hogy az egyik barátjánál vacsorázik és későn jön majd csak haza. Mindezt franciául beszéltük meg. Végre el kezdtem franciául beszélni, végre elindult valami. Ma a gyógyszertárban is franciául kértem C vitamint, ráadásul így is magyarázta el a nő, hogy rágótablettát vagy pezsgőt kérek-e. Kis dolgok ezek, mégis nagyon tudok örülni nekik.
Sokat segített kedden a különóra Monsieur Camerinivel. Ő a külön tanárunk franciából, beszélget velünk, rákényszerít, hogy használjuk a franciát, de az órai anyagot is segít megérteni és a nyelvtant is elmagyarázza, ha kérjük, szóval mindenről lehet kérdezni (a filozófia kivételével, ugyanis az nem az erőssége). Egyébként spanyolt tanít, csak felajánlotta, hogy segít a franciával. Kizárólag franciául beszél hozzánk és mindent nagyon lassan mond el. Keddenként, ebéd után találkozunk vele. Jövő kedden pedig egy ausztrál lány is csatlakozik hozzánk. Teljesen véletlenül ismerkedtünk meg vele.
Lyukasóránk volt, az ebédlő előtti padokon beszélgettünk a spanyolos osztálytársainkkal miközben Timothée, az osztály szépfiúja egy szőke lányt fűzött mellettünk, aki nagyon nem akarta meg érteni miről is van szó. Már épp kezdte feladni, amikor kiderült, hogy azért nem érti, mert külföldi, ráadásul szintén cserediák. Nem a YFU-val, hanem egy másik cserediák programmal érkezett fél évre és Chevreuse-ben lakik.

Ebéd után elmentünk az első francia tesióránkra. A múlt heti csak egyeztetés volt, de ízelítőnek éppen elég. Franciaországban a sportok úgy vannak megoldva minden iskolában, hogy menük közül lehet választani. Minden menü a futást és két másik sportot tartalmaz, mindegyiket három hónapig kell csinálni. Magyarországon örülnénk, ha mi választhatnánk ki mit akarunk; na de itt ez se megy könnyen.
A múlt heti egyeztetésen találkoztam először az igazi francia mentalitással. Hihetetlen! Mindennek pontosan úgy kell lennie, ahogyan ők akarják; áldozatokat nem hoznak, mert „nekik ez jár”. Ott volt egy évfolyamnyi gyerek, három menüvel. A tanárok próbálták úgy rendezni a menüket, hogy egyenlően legyünk elosztva. Csakhogy aki falat akar mászni, az nem akar kosárlabdázni! Aki akrobatikát akar csinálni, arról meg hogy merik feltételezni, hogy focizni fog? Ebből kifolyólag egyik megoldás se volt jó, pedig a tanárok annyira próbálkoztak. Engem nem igazán érdekelt, abban a csoportban maradtam, ahova eredetileg leültem; igaz, azóta már 10x megváltoztatták a menüt. Végül röplabda, akrobatika és futás lett. Két órán keresztül ültünk ott, miközben egy mini francia forradalom ment. Amikor valakinek nem tetszett valamelyik sport, egyszerűen felállt és kisétált a teremből. Az elején még nagyon jól szórakoztam, de másfél óra után idegesítővé vált. Nem értettem miért nem képesek felfogni, hogy nem lehet mindenkinek minden igényét kielégíteni!
Szóval ezek után kicsit féltem, hogy megint lázadás lesz. Az elején volt is egy röpke 20 perces, de leverték, aztán egész rendes röplabdaórát tartottak A prof. jól szórakozott azon, hogy Alejandrával nem értjük mi van. Szerencsére beszél angolul és készségesen elmagyarázta mi a feladat. Alejandrának pedig spanyolra fordította az egyik lány. De az órát nem zavarta meg a többnyelvűség.

Tesi után még volt két óránk a buszig, így elmentünk C vitamint venni, amivel le is tudtam a védekezést a „grippe A”, azaz a sertésinfluenza ellen. A média itt is beijeszti az embereket, nincs olyan híradó, ahol ne említenék meg a grippe A-t (meg Sarkozy-t, de az egy másik történet…) A héten kiosztottak kis füzetecskét a sertésinfluenzáról, de elég csak az újságoshoz menni, hogy nagy „GRIPPE A!!!” feliratokat lássunk. Emlékszem, a Charles de Gaulle reptéren is a kezembe nyomtak egy ilyen lapot üdvözlésképpen.
Az igaz, hogy hipochonder vagyok, de ettől most valahogy nem félek, pedig az egyik barátnőm anyukájának is van. A franciáknál jobb helyet pedig nem találhat a terjedésre, ez az állandó puszilkodás nem a legjobb a védekezésnek. Viszont Annika anyukája orvos és ő mondta, hogy öregekre illetve állandó betegekre veszélyes, úgyhogy nekünk nem kell félnünk. Az orvosok mindig olyan jól meg tudnak nyugtatni!
A fülem egyébként köszöni,jól van, majdnem tökéletesen és az orrom se folyik! Minden jó, ezért se írok mindennap, inkább élem az életem, minthogy írok róla.
Ha valami rendkívüli történik majd jelentkezem!
Bises