Ezzel a héttel elérkezett csereévem legjobban várt hete: a Cannes-i Filmfesztivál.
Már ősszel, amikor irodáról-irodára jártam, akadozó franciával győzködve az LVC tanárait, hogy nekem igenis helyem van a cinéma-audiovisuel csoportban, szóval már ősszel hallottam pletykákat arról, hogy a végzős mozisokat minden évben elviszik a Cannes-i Filmfesztiválra. Ami akkor távoli reménynek tűnt, végül igaznak bizonyult. Maradtam a heti nyolc órás csoportban, emellé még szombatonként fakultációra is bejártam. Végtére is én voltam mindig A filmbuzi, ez esetben pedig még értelmét is láttam.
Hamarosan felgyorsultak az események, fényképeket, adatlapokat küldtünk Cannes-ba, majd motivációs levelet. Aztán megtudtuk, hogy mindenki kedvenc Tim Burton-je lesz a zsűri elnök, de egészen az áprilisi szünetig nem volt biztos az út.
Az SNCF ugyanis ismét sztrájkba kezdett és még vonatjegyeket se árultak, mikor végre úgy döntöttek, hogy ideje dolgozni; az elsők között vettük meg TGV-jegyünk május 15-ére.
Ez, hogy ennyi idősen Cannes-ba megyünk Franciaországban is egyedinek számít. Ha jól tudom, az egész országban rajtunk kívül egy másik gimnázium kap hasonló lehetőséget. Hogy miért éppen minket választanak minden évben (már 10 éve) azt nem tudom, azt viszont igen, hogy nagy szerencsém van vele.
Hiába a heti nyolc mozis óra, a szombat délelőtt: nem egy embert ismerek aki ugyanígy végigülte volna ha Cannes-ba mehet. Ez a néhány post tehát nekik szól majd (meg mindenkinek aki szereti), igyekszem naponta írni, fotózni; az idő nagyrészében valószínűleg hullafáradt leszek, de mindent megteszek, hogy élethű képet adjak a fesztivál-életről.
Néhány szót így előlegben:
A húszfős csoportot Madame Merlin és három másik tanár kíséri, tehát kényelmesen, tanáronként ötfős csoportokra leszünk osztva. Mindenki megkapja mindenki telefonszámát és onnantól kezdve szabadok vagyunk. Két szabály van: napi három filmet minimum meg kell nézni és ha tovább maradunk, vagy valahova meghívást kapunk, sms-t küldünk a hozzánk tartozó tanárnak. A nap nagy része sorban állással fog eltelni, nem ritka a kétórás sor egy-egy filmre. Ekkor kell résen lenni, ilyenkor láthatunk filmsztárokat erre-arra és ami még fontosabb: ilyenkor adnak meghívókat. A vörös szőnyegre ugyanis nem csak úgy odasétálunk, oda be kell jutni! Madame Merlin szerint a lányok az ilyenben nagyon ügyesek szoktak lenni. (Példaként egy két évvel ezelőtti Lars Von Trier-közönségtalálkozót hozott fel, ahova az egész csoportot elvitte.) A filmekkel aztán nem úgy van, ahogy képzeljük. Az általános vélemény szerint nem érdemes Cannes előtt kinézni mire akarunk beülni, mert annyi más film lesz, annyi más időpontban, hogy csak magunkat idegesítjük azzal, ha nem jutunk be valahova. Ezt most kivételesen be is tartottam.
Lábjegyzetként Mme Merlin hozzátette, hogy mi lányok vigyázzunk, nem minden sötét autós, sármos ifjú, producer; viszont mindegyik annak mondja magát. Tehát, ahogy már a kis Forrest is megmondta: idegenek kocsijába nem szállunk be. Még ha kiköpött Johnny Depp és térden állva könyörög akkor se.
Hatfős apartmanokban vagyunk elosztva, önellátóként. Ez még nem is okozna gondot, elvégre többnyire lányok vagyunk, a hat lányra egy fürdő viszont baljósan hangzik.
Az apartman társaim közt természetesen Alejandra, a „mexikói-húgom” van, őt már mindenki ismeri.
Rajta kívül Elise Alexandre (Elise A), aki nemrég jött vissza közénk kiheverve októberi szakítását. Év elején nagyon rendes, mosolygós lánynak ismertem meg, egészen októberig, amikor Etienne barátja otthagyta. Akkor el kezdett kimaradozni, és most, május végén jött újra órákra. Ő egyébként ugyanolyan filmbuzi mint én, annyival jobb, hogy ismer pár filmes embert. Ma reggel azzal fogadott, hogy valószínűleg tud VIP meghívókat szerezni az apartmannak.
Olivia félig brazil-félig francia lány, így valamennyire ő is sorstárs. Talán éppen ezért olyan rendes velünk mindig. Lauren-t , a legjobb barátnőjét viszont nem bírom. Ő belsőleg félig, kinézetben teljesen amerikai és egészen addig semmi bajom nem volt vele, míg márciusban meg nem kérdezte, hogy tulajdonképp mi a fenét keresek Franciaországban.
Laëtitia, az utolsó apartman társ duci, goth csaj. Az itt töltött nyolc hónap alatt őt ismertem meg legkevésbé, kicsit zárkózott és elég csendes. Szerintem túl sok Cure-t hallgat.
A nap nagyrészét holnaptól velük töltöm majd, délben indulunk a párizsi Gare de Lyon-ból, kívánjatok tehát nyugodt, sztrájkmentes utat! Holnap pedig jelentkezem!
(fotók:yahoo.fr)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése