Suli (tegnapi bejegyzes mai kepekkel)

Ez a hét a megszokásról szokott szólni otthon is, ez most még inkább érvényes rám, mivel egy-két dolog máshogy működik, mint otthon.

Egy nap általában 4-5 óránk van, duplaórákban. 55 percesek, és szünetet csak annyit tartanak, amíg egyik épületből a másikba át lehet érni. A 2-3. óra között pedig van egy negyedórás cigiszünet.

Az órákat egyébként alig értem, a témát még igen, utána már csak az utasításokat („nyissátok ki!”, „olvasd fel!”). Az osztály óra alatt többnyire csendben van, így fegyelmezni nem kell. Én is jegyzetelek, amit és ahogyan hallom!! A franciák nagyon precízen jegyzetelnek. Mindenki tolltartójában ott a vonalzó, vonalat kizárólag azzal húznak, a lényeget pedig a különböző színű filceikkel emelik ki és hosszú percekig írják át színekkel a kulcsszavakat. A fiúk is. Őrület! Az a baj, hogy már én is kezdek ilyen lenni, pedig az én jegyzeteim mindig is köztudottan hanyagok voltak.

A tanárok nagy része jól vette, hogy nem értünk semmit, csak az irodalomtanár ijedt meg. Miután feldolgozta a sokkot, úgy döntött, hogy nem foglalkozik velünk. Ha rendes lenne, adott volna valami mesekönyvet olvasni, de így mi is a Veszedelmes viszonyokat vesszük Laclos-tól, ami alapból se egy könnyű darab, hát még franciául. Ráadásul őt a legnehezebb megérteni. Az utóbbi órákra már vittem magamnak Elle-t, Cosmopolitan-t meg egyéb, számomra érthető „irodalmat”, és azokat szótáraztam. A tanárnő végülis nem szólt semmit, amikor el kezdtem elemezni a „Fallasztikus történeteket”.
Házit kapunk mi is, már amikor megértjük mi az. Tegnap irodalomból Roussau-tól kaptunk egy szöveget kérdésekkel. Az első bekezdést még kiszótáraztam, de hiába tudtam a szavakat, sehogy se akart összeállni a szöveg, úgyhogy otthagytam és elmentem tv-zni.

Jó hír, hogy a kézlenyomatom már működik és kapok enni a suliban; rossz hír, hogy a menza itt se sokkal jobb mint otthon. Mármint van jégkrém/gyümölcs/sajtok, csak a főétel íze elég egysíkú. Általában hús, párolt zöldségekkel. A hús nem merül ki a csirkében meg a disznóban, adnak bárányt és marhát is; de a különbség csak papíron látszik, mivel mindennek ugyanolyan íze van. Tegnap nem is a menzán ettem, a barátaimmal átmentünk a közeli McDonald’sbe (mekdo az itten szlengben) valami új íz élményért. Sok barátom van már, próbálok velük franciául beszélni, de egy óra után elfáradok, és utána már csak figyelek. Egyébként teljesen úgy beszélnek mint otthon a francia könyv szituációiban.
( „c’est supercool” „vachement bien” …)

Ma, mivel szerda van, csak délig volt tanítás. Órák után felmentünk Párizsba bevásárolni. Vettem néhány melegebb darabot, reggel nagyon szoktam fázni, délutánra viszont felmelegszik az idő.(12 Celsiusról indul és 28ig meg sem áll) A lányok nagyon rendesek voltak, összedobtak nekünk egy listát, hogy melyik metróval, hova menjünk, nagyrészt Les Halles-ban voltunk, ezen a nem túl jóhírű környéken, de egyikünket se rabolták ki. Figyeltünk rá, hogy franciául beszéljünk egymáshoz meg egyéb apróságokra. Ez itt a (nagyon-)nagyváros, meg kell szokni az ilyet.

Tegnap úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább a fülfájásom, szóltam franyunak, be is jelentett az orvoshoz egy közeli faluba. Nem tudom mi a hely neve, ahol voltunk, de nagyon szép, ókóri belvárosa van. Dr. Detroyes rendelője is ott van; miután megnézte a fülemet, adott rá cseppeket, vérnyomást is mért, de azt mondta, hogy életben fogok maradni, úgyhogy örültem.
A héten nagyon jó kedvem van egyébként, minden nagyon jó, a család, a suli és Franciaország is!