Angolóra franciául

Az első óránk, rögtön húsz perc kereséssel kezdődött.
Az SR204-es termet kellett megtalálnunk reggel 10-ig, de mivel a suli három (valójában négy) épületből áll, ez nem egyszerű feladat. Végül megláttam pár osztálytársamat, és utánuk mentünk.
Aki megérkezik annak kötelessége végigpuszilni azokat, akik már ott vannak. Mindenkihez lehajolni, leguggolni vagy épp felnyújtózni. Mindenki ad mindenkinek puszit, nem csak a barátainak. „ça va?” -kérdezik átlagosan napi hússzor. Óra előtt vagy után, kaja után vagy csak amikor nincs mit mondaniuk egymásnak.

Könnyű lesz!-mondtam még reggel franyunak, az egyetlen óra amit megértek; csak arra nem számítottam, hogy ez nem a Babits angolos osztálya és hogyha mindent angolul mondana Monsieur Saussion akkor elég egyoldalúvá válna az óra.
M. Saussion a lányok nagy kedvence, fiatalos, 30-as tanár, rövid körbekérdezés után (Kik vagyunk? Honnan jöttünk? stb.) lapokat osztott ki. Egy háromrészes történet első részét, ő olvasta fel, ügyesen játszott a hangokkal, élvezetes volt, de a felolvasás miatt elsős szintnek tűnt. Azt gondolná az ember, hogy ’jajjdejó’ a legjobb angolosnak lenni, de igazából baromi unalmas. Tudom a választ, arra a kérdésre amin már 10 perce lovagolnak, de nem akarom benyögni. Kiderült, hogy még nem tanulták a jövő időt se. M. Saussion majdnem végig franciául beszélt. A második órán már nagyon szenvedtem. Még mindig ugyanezt a kis történetet dolgoztuk fel, száz percet töltöttünk egy egyoldalas, sima történettel. Viszont az olvasásuk haláli volt. Tudom, hogy a magyaroknak is van jellegzetes akcentusuk, de én azt nem hallom. Ezt viszont nagyon élveztem.
(Ezek tetszettek a legjobban: suppose=szüpóz , redheaded=hred ’edid, hitch-hiker=’iccs ’iker) Néha már a tanár is rájuk szólt, hogy próbáljanak meg rendesen olvasni.

Az ebédszünetet nagyon vártam. De előtte el kellett mennem REGISZTRÁLTATNI A TENYEREMET! Bizony ám. Itt nem holmi ebédjegyek vannak, kapsz egy négy számjegyű kódot, aztán be kell raknod a kezedet egy fém dobozba és ha megismer, akkor kapsz ebédet. Én a sima ebédjegyeket preferálom egyébként, főleg, hogy ez nem ismerte meg a tenyerem. Pauline-nal visszamentünk az irodához, még egyszer regisztrálták a tenyerem, de akkor se működött. Végül átmásztam a fémkapu alatt. A menza azért nem a grand cuisine, de az otthoninál jobb. Sok féle előétel és desszert, illetve kétféle főétel közül lehet választani. Én sajtot ettem croissiant-nal, aztán csirkét párolt zöldségekkel, desszertnek egy nagy ananászt. Nagyon kellett sietnünk. Lyukas órában járnak kajálni az emberek, 40 percet álltunk sorba, aztán tenyeret regisztráltattunk, úgyhogy 5 percünk maradt belapátolni mindent.

A második angol, „anglais renforcé” olyan mint nálunk a fakultáció.Bár inkább angol irodalomnak mondanám. A szint itt már normális volt, a tanárnő nagyon aranyos, igazi elvont, francia nő. Csomó feladatot kaptunk az évre, folyton ki kellett nyitnunk a kis noteszunkat (agendát), nagyon úgy tűnik, hogy itt nem lehet meglenni enélkül. Otthon csak felírom egy papírra, aztán vagy megtalálom, vagy nem… El kell olvasnom négy Virginia Woolf novellát minél előbb, Public Speakinget tart mindenki a félév során, illetve egy neked fontos számról kell beszélni 5 percet, meg egy képről is ugyanenyit. Miután elosztottuk ezeket, berakott egy Coldplay számot. ( A Viva La Vida-t) Az érzésekről beszéltünk, hogy kinek mi jut róla eszébe, mindenfélét belemagyaráztunk, de nagyon érdekes volt. Persze az osztály rapperei ebben nem vettek részt, mert ők nem hallgatnak ilyen nyálzenét.

Angol után kiderült, hogy a mozis órám csak szombaton van, reggel 9-től, úgyhogy egy óránk volt franyu érkezéséig. Megnéztük mi van az RER állomáson túl,egészen az intermarché-ig, meg a McDonald’s-ig elsétáltunk. Jól eláztunk mire visszaértünk. Ráadásul franyuval mégegyszer elmehettünk ugyanoda, bevásárolni. Este Axel, a legnagyobb „bátyám” jött enni, ennek tiszteletére franyu quiche-t sütött. Nekem ízlett, de a tesóim mormogása alapján nem ez lehetett franyu konyhaművészetének a csúcspontja. Axelen eléggé meglepődtem, előtte csak képen láttam az összes tesómat, és Axelre úgy emlékeztem mint egy bazinagy, hosszú hajú, szakállas srácra, ehelyett egy alacsony, rövid hajú, szemüveges srác érkezett, szakáll nélkül. Mint kiderült, összekevertem Glennel…
Axellel kicsit beszélgettünk a filmekről, de nagyon nehezen értettem meg ( mint ahogy a francia hímeket általában… rejtély, hogy milyen nyelven beszélnek) , úgyhogy hamar feladtam, még a „40 éves szűz” francia változatát se vártam meg, inkább elmentem aludni.