Szombat luxuskivitelben

Épp rendet rakok, csak „szünetet tartok”. Ráfér már a szobámra, hogy elpakoljam a ruháim, de ilyenkor minden mást csinálok, csak azt nem, amit kéne. Például blogot írok.

Tegnap este hivatásosak voltunk franyám és fragyanyám születésnapjára, a nagyszülők lakására Párizsba. A nagyszülőkről már írtam, igazi burzsuj franciák, Neuilly sur Seine-ben laknak, ez Párizs módos negyede. Egyébként rendesek, nem harapnak.
Vettem ruhát is külön erre az alkalomra, persze a Louis Vuitton koktélruhákkal nem versenyezhettem, ahogy az Yves Saint Laurent kosztümkékkel se, de amit tudtam azt megtettem.
Korán érkeztünk, belépve a portugál házvezetőnő üdvözölt mindenkit, majd elvette a kabátunkat. A lakás már át volt rendezve, az egyik sarokba beállítottak egy bárpultot, pultossal együtt, a pincérek pedig rendezgették az asztalokat. A nagyszülőkön kívül még Valérie volt ott, aki aznap reggel érkezett meg Tajvanból (Axellel együtt). Elvileg 7-kor kezdődött volna, de a „parisien” népek nem valami pontosak. Egyedül Glenn bátyám érkezett időben, aztán kicsivel később a hullafáradt Axel.
Majd, egyszer csak fél órán belül mind a 30 vendég megérkezett és el kezdték felszolgálni az ételt. Kis falatkákat vittek körbe, Roxane-nal mindent végigkóstoltunk, nem is tudnám felsorolni mennyi mindent ettem. A legjobbra azért emlékszem, apró pirítóson volt kecskesajt és gomba; a legrosszabbért Glenn a felelős, szabályosan rám erőltetett egy kanalat,aminek a tetején garnélarák volt, alatta pedig… hát, szerintem jobb ha nem tudom mi, mindenesetre nem volt jó íze. Az ételek elmagyarázásával elég hamar leálltunk, miután a kacsamájat öt percig írták körül. Általában szótárat használok ilyenkor, de itt elég hülyén nézett volna ki, ha nekiállok lapozgatni.

A vendégek nagy része 50 feletti volt, tehát együtt maradtunk a „tesóimmal”, de jó társaság voltak. Ráadásul franciául beszéltünk végig, puszta szorgalomból; mivel az összes tesó nagyon jól tud angolul. Fél 10 körül leültettek minket és lasagnát hoztak, szerencsére csak 4 x 4 cm –es volt, mert már nem tudtam volna többet enni. Pedig a torta még hátra volt. Esküszöm, életemben nem láttam még ekkorát és ilyen különlegeset se. A legfelső emelet kis fánk-szerű golyókból állt karamellel ragasztották össze őket és a belsejükben „cukrász krém” volt. Azért nem kell félni, nem ez volt az egyetlen desszert. Játék babapohár méretű sorbet-eket kínáltak, apró sütiket két szem málnával és fehér csokival a tetején, meg persze macaront. A macaron az egyik legjobb süti amit ettem, elvileg nem könnyű csinálni; erről majd jövő héten tudok bővebben írni, ugyanis Glenn hazajön valamelyik nap macaront sütni.
Az ilyen információkon már meg se lepődök, a francia fiatalok főznek és nem csak tejbegrízt, ráadásul a fiúk is. Amikor Joelle-éknél voltam, Joelle fia éppen kisült muffinnal kínált. (Ehhez azért tudni kell azt is, hogy Joelle nem szereti az édeset, tehát csak akkor csinál sütit ha vendégek jönnek, a gyerekek ott elég hamar megtanultak sütni.) .

A desszertek után már csak fáradtan pislogtunk egymásra és mentünk volna haza, de előtte meg kellett várni, amíg az összes vendég ugyanígy érez. Viszonylag hamar ugyanígy éreztek, ennek köszönhetően már éjfélkor itthon voltunk.

Ma semmit se csináltam.
Holnap reggel lesz a francia érettségire, a bac-ra (teljes nevén baccalauréat) a feliratkozás. Kettő idegen nyelvből is kell érettségizni, meg vannak adva mik közül lehet választani, magyar nincs köztük (bezzeg tahiti-i van) csak extraként választható. Ez komolyan szívás, otthon ugye a francia a második idegen nyelvem, de itt azt nem írhatom, úgyhogy most visszatérek a németre. Lehet, hogy csoportot is kell váltanom. Nyelvvizsgám ugyan van, hiába nemzetközi a franciák nem fogadják el. Egyébként a nyelvvizsga ellenére négy éve egy szót se szóltam németül, amikor megpróbáltam mindig franciául beszéltem helyette; ha visszamegyek a németre kész Bábel lesz a fejemben.

Hamarosan vacsorázunk, ma egész nap koplaltunk tengap után, ebédre is csak salátát ettünk. Most már kezdek éhes lenni azért, de hallom, hogy lent szól a zene, ami jó jel, azt jelenti, hogy franyám főz.
Már csak az „á table!” kiálltásra kell várni.
A rendrakás megint elmarad, végülis a felét összepakoltam…